Nem szabad megzavarni, várni kell, míg magától továbbúszik. Húsa miatt ezt az állatot is túlhalászás fenyegeti. Cápatámadások az Adrián Az elmúlt százötven évből közel tíz halálos cápatámadásról számoltak be a híradások, melyek az Adriai-tenger partjánál történtek és a gyanútlanul fürdőző turistákat érintették. Ezek az úgynevezett nem provokált támadások. Ez olyan alacsony szám, hogy valódi veszélyről nem beszélhetünk. (Villámcsapás következtében is több halálos áldozattal lehet számolni ilyen időtávlatban nézve az adott területre. A karszt-lejtő és a tengerpart állatvilága. Írta Matisz János. Felülvizsgálta Szterényi Hugó | Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai | Kézikönyvtár. ) Tudósok becslése szerint 1 a tizenegymillióhoz az esélye annak, hogy cápatámadás áldozatává váljunk. 1955-ben egy német turista esett áldozatul egy támadásnak, majd Opatija partjánál 1971-ben egy lengyel férfi, aki a parttól nyolcvan méterre úszott be a tengerre. A legutóbbi támadás 1974-ben történt, Split és Makarska között fekvő Omisnál fürdőző német turistát támadott meg egy fehér cápa. A fehér cápa nem honos az Adriai-tengerben, feltehetően az Otrantói-szorosnál úszott fel a Jón-tengerből.
A Krka-folyó partjai mentén számos kisebb terület található, melyek nedves rétek, esetleg kaszálók. Ezeknek a festői kis lapályoknak a domináns növénye a fehérlóhere (Trifolium repens), számos boglárkafaj (Ranunculaceae), a nyári tőzike (Leucojum aestivum), a mocsári kosbor (Orchis laxiflora), a réti sás (Carex distans) vagy a borzas sás (Carex hirta). Erdők A Krka-folyó környékén az erdők nem alkotnak összefüggő területeket, ám mégis nagymértékben hozzájárulnak a vidék sokszínűségéhez, a hideg karszt, a folyó és a tenger mellett. Három különböző vegyes-erdő típust különböztethetünk meg: magyaltölgy és virágos kőris, molyhos tölgy és fehér gyertyán, valamint fekete gyertyán. Tengerparti veszélyforrások az Adrián - Adria híradó. Az évszázadokon át folytatott fakitermelés miatt molyhos tölgy és fehér gyertyán erdőket már alig találni, így leginkább fiatal szálerdőket és cserjéseket láthatunk. Bokros koronafürt A bokros koronafürt (Coronilla emerus subsp. emeroides) széles körben elterjedt növény Horvátország szerte. A növény magassága az egy méteres magasságot is elérheti, a Krka-folyó vidékén pedig a lombhullató erdőkben és cserjésekben, sziklás réteken és a sziklák repedéseiben is előfordul.
Senj osztrák segítséggel olyan erődöt épített és olyan flottát szerelt fel, amely a törökök és a velenceiek ellen is meg tudta védeni az "apró Horvátországot". Miután azonban 1617-ben a madridi békével Ausztria és Velence beszüntette az ellenségeskedést, a túlságosan önállóvá vált senji flottát az osztrákok leszerelték és felégették. A Velencei Köztársaság nem érezte elég erősenek magát arra, hogy nyíltan szembeszálljon a törökökkel, és az Oszmán Birodalomnak csak 1683-ban, Bécs felmentése után üzent nyíltan hadat, majd visszafoglalta Knint és Trebinjét. A karlócai béke Dél-Dalmáciát visszaítélte Velencének, Raguza azonban önálló köztársaság maradt. 1715-ben III. Károly újra szövetséget kötött Velencével, és az 1716–1718-as törökellenes háborút lezáró pozsareváci békével egész Dalmáciát átengedte a köztársaságnak (Raguza továbbra is önálló maradt). Franciaország és Ausztria a Campo Formió-i békében felosztotta a Velencei Köztársaság területeit. Magát a köztársaságot (1806-ban) és a Raguzai Köztársaságot is (1807-ben) Napóleon egyik hadvezére, Marmont marsall számolta fel.
4. században A Római Birodalomban Illíria nagy stratégiai és gazdasági jelentőségre tett szert. A Via Egnatia nevű római út Dyrrachium (a korábbi Epidamnosz) és Apollónia városaitól indult az Adriai-tengertől Bizánc (Byzantium) felé. A birodalom kettészakadásával (395) a tengerparti területek a Nyugatrómai Birodalomhoz kerültek, a hegyvidéki rész viszont a Keletrómai Birodalom része lett. A Nyugatrómai Birodalom bukása (476) után Iulius Nepos, a formailag utolsó római császár Dalmáciát még négy évig megtartotta. A területet Teodorik király 493-ban a keleti gót államhoz csatolta, de a nyugati területek visszafoglalására törő Bizánci Birodalom 537-ben elfoglalta. A frank és a bizánci birodalom ütköző zónája 814-ben A bizánciak súlyos adói és korrupciója gyűlöletessé tették uralmukat, ezért a lakosság gyakorlatilag nem állt ellen se 569-ben, amikor az avarok törtek be az országba, se később, amikor a délszláv törzsek települtek be. A tengerparti sávban 610–641 között telepedett le hét horvát törzs; a bizánciak kezén csak néhány tengerparti város (Zára, Trau, Spalato, Raguza) maradt.
Ilyenek például a viaszrózsák vagy a kövi aranyrózsa. Ellenük is védelmet nyújthatnak a strandcipők. Mielőtt eluralkodna rajtunk a félelem és pánik, és soha többé nem akarnánk tengerpart közelébe menni, fontos tisztában lennünk azzal, hogy a felsorolt tengeri élőlények egyike sem támad önként emberre, csupán önvédelemből, ha veszélyben érzi magát. A többi tengerrel és óceánnal ellentétben, az Adrián minimális az esély még a kisebb balesetekre is, ha betartunk pár alapvető szabályt, melyek közül a legfontosabb: mindent a szemnek, semmit a kéznek... vagy a lábnak.
A szabadtüdős merülésekre a védett, sziklás partú, turistáktól nem agyonzsúfolt öblök a legideálisabbakForrás: Losinj-netA levegőt lassú, nyugodt tempóban szívjuk be, és erőteljesen fújjuk ki, folyamatosan a szánkon át lélegezve. Ez először furcsa érzés lehet, de percek alatt ugyanúgy megszokható, mint ha az orrunkon keresztül lélegeznénk. Ha víz kerül a légzőcsőbe, fújjunk bele erőteljesen, és a befúvással úgy távolíthatjuk el a vizet, hogy közbe ki sem kell emelni a fejüptunfűmező az Adrián. A partvonaltól eltávolodva érjük el a jól átvilágított infralitorális zónátForrás: Adriatic Explorers-Marine Life &WrecksA fröccsenéses zónától eltávolodva új tengeri élettáj, a napfénnyel jól átvilágított infralitorális öv világa tárul a szemünk elé. Ez a néhány méter mély víztől 20-25 méteres mélységig terjedő zóna Neptunusz valódi kincsesládája: a kedvező körülmények miatt a víz alatti sziklákat, tengerifűmezőkkel tarkított homokos aljzatot valósággal elborítja a színes tengeri élővilág. Tűpárnák, tízcentis egysejtűek és más apró adriai csodák A kisebb-nagyobb sziklákon helyenként tömegesen telepednek meg a fekete tengeri sünök (Arbacia lixulla).