Lámpaoszlopok emelkedtek mellette a magasba, végükben az úttest fölé hajló lámpatestekkel, melyek félkaréjban szerteszivárgó sugárzása elválasztotta egymástól az alvadtvérszínű eget az utca világosabb tartományától. Lába előtt egy félelmetes, faág alakú repedést pillantott meg: átlépte. Elhaladt egy narancssárga színű, alumíniumlábon álló szemétgyűjtő mellett. Belerúgott egy papírgalacsinba: az némán görgött a járdán egy darabig, végül megállt, éppen egy hirdetőoszlop tövének ütközve. Már valósággal viszolygott ezektől a körös-körül fölzárkózó részletektől. Védekezésképp elhúzta szeme előtt a kezét: ahelyett, hogy elfordult volna! Amint fölemelte az ujjait, megérezte rajtuk a telefonkagyló műanyagszagát… Ez nem lehet igaz! Fölnézett a házra, amely mellett éppen elhaladt, és tisztán látta, hogy a földszint felett még öt emelet helyezkedik el, egyik a másikon! valószínűleg mind súlyos fotelekkel, ágyakkal, sötétre pácolt szekrényekkel telizsúfolva! Megnősült Varga Dániel - Blikk. Rémülten emelte az arca elé a kezét.
Én a lehető legrosszabb lelkiismerettel, szinte emberfeletti erőfeszítéssel voltam csak képes ezekből az ölelésekből szabadulni. A nyár közepére világossá vált, hogy ez az ember minden ízében, agyának minden szegletében, halálosan beteg. Csak idő kérdése volt, mikor áll le az agya végleg egy ilyen rohamban. Te vagy az egyetlen barátom, motyogta a fejem felett, az egyetlen, az egyetlenem. Varga daniel barátnője. Újra és újra átölelt, nyála a galléromra folyt, és én el sem tudtam képzelni, mi módon nyugtathatnám meg a szerencsétlent. Nyár végén aztán én is megtudtam, hogy egy foltot találtak a tüdőmön. Rettegtem ezektől az ölelésektől, és rettegtem a saját szervezetemtől. Nem csoda, hogy most, hónapok múltán is irtóztam, hogy Leonard a maga ős-szenvedélyével hirtelen elém járul; bezúdul az ajtón, és zokogva az ágyamra borul. De nem jött. Minden nap, minden órában rettegtem, hogy beront, de hiába. Ingridtől tudtam meg, hogy egész nap csak fekszik, mint egy szalmabáb, a priccsén, és második hete semmiféle táplálékot nem hajlandó magához bocsátani.
Mindenesetre megdöngette öklével a falat. Vízvezeték zaja volt a válasz, majd hallatszott, hogy elzárják a csapot. Végre csönd lett. Elaludt. Álmában egy kihalt térség közepén állt: téli mező volt vagy elhagyatott gyárudvar, ezt képtelen volt eldönteni. A talajt simára döngölték, csak itt-ott meredezett elő néhány sárgára fagyott fűszál. Szél fújt, tócsák tükre csillogott a fagyos fényben. Két karját dideregve összefogta a mellkasa előtt. Hirtelen tompa zaj ütötte meg a fülét. Megfordult, és látta, hogy alig kőhajításnyira tőle megnyílik a föld: a néma talajból lassan két, leginkább hegedűtok vagy teniszütő formájú valami emelkedett elő. Egy műanyag strandlabda is előkerült valahonnan, pattogni kezdett a két idom között. Élénksárga labda volt, tölgyfalevél alakú, barna pettyekkel. A nap ridegen fénylett a magasban. A két leírhatatlan formájú tárgy mozdulatlanul, lélektelen nyugalommal állt. Évával az Éváról – Közös fotó, interjúk vízilabdázó-feleségekkel – VLV. Alábbhagyott a szél. Ebben a pillanatban az a benyomása támadt, hogy "azok" ott tulajdonképpen keményre fagyott holttetemek, melyeket csupán a föld iszonyú ereje préselt olyan laposra... Megborzongott.
Kettőezerhat szeptemberének végefelé a Korányi kórház intenzív osztályán egy este a nővér gyűrött fényképet helyezett el az ágyam mellett álló asztalkára. Feleségem küldte, aki még az üvegajtóban állt, és arcán félénk mosollyal befelé integetett. A kép engem ábrázolt, amint ötévesen apám a magasba emel Balatonfüreden, miközben én a móló pákászt formázó szobrának mellén a bronzgombokat igyekszem begombolni. Bámultam a megbarnult fényképet, de nem volt erőm kézbe venni. Megható fotó a Rióból hazatérő Varga Dánielről: Végre magához ölelhette kisfiát. Pár perccel azelőtt ébredtem, négyórás narkózisból. Egy törődött arcú orvosnő altatott el, aztán két kollégája kettéfűrészelte a mellkasomat, hogy egy férfiököl nagyságú daganatot távolítson el a szívem szomszédságából. A városban odalent közben zajlott az élet, de én erről alig tudtam valamit. Ünnep előestéje volt, magukat forradalmárnak álmodó fiatalemberek dúlták föl a város főbb tereit, meghökkentő brutalitással. Én az obligát szteroid terápia hatására addigra furcsán holdvilágképűvé váltam, amitől teljesen elidegenedtem önmagamtól, orvosaim legnagyobb megelégedésére, akik a vizitek alkalmából határozottan szellemesen kommentálták megváltozott külsőmet, nemegyszer engem is megnevettetve.