Másféle elgondolások és vonzalmak alapján. A kormányváltozásokkal párhuzamosan a Határon Túli Magyarok Hivatala is változott. Ilyenkor újra csak hosszabbodtak vagy rövidültek az árnyak. Ami pedig a Magyar Állandó Értekezletet illeti, kár is fölemlegetni, hiszen ez a képződmény csak egy gondolkodó, töprengő fej, nincs karja, lába, törzse, nincsenek mozgatható szervei, amelyekkel cselekedhetne s akár egyenként is összetarthatná az ezerfelé élő magyarokat. Márpedig egységesíteni, összeforrasztani – divatos szóval élve: integrálni – csak olyan szervezet képes, amely maga is egységes, összetartó, állandó, egyszerre zárt és nyitott, mint a lélegző test, s komoly központi magja van. A kisebb egységek ugyanis csak akkor élhetnek önálló életet, ha kialakulhat belőlük egy magasabb rendű egység. Mi más föladata lett volna politikailag, történelmileg, kulturálisan s lelkileg a Magyarok Világszövetségének, mint hogy ezt a munkát magára vállalja és végezze. Család jelentése latinul » DictZone Magyar-Latin szótár. Eddig ez csak töredékesen, illetve meghasonlottan sikerült.
Ugyanis az elmúlt nyolc-tíz évben valami szokatlan dolog történt velünk. Fölszabadulva a nagy nyomás alól, a magyar szellemi élet nagyobbik része keszon-nyavalyába, keszon-mámorba zuhant. Még íróink és irodalmáraink zömét is alaposan megbolondította vagy legalábbis megzavarta ez a betegség. 1990. után úgy gondolták közülük sokan, hogy a magyar irodalmat hosszú időn át megterhelték a történelem és a társadalom gondjai s a politika kimerítő kaland lehetett csak számára – ideje tehát megszabadulni a terhektől. A japán családfő - ofisz-sztorik. Az óhaj érthető volt, a következtetés azonban nem. Szinte közhelyszerűen tudjuk, hogy nem minden nép irodalmának voltak és vannak irodalmon túli föladatai, de a mienknek igen, megszületése pillanatától, vagyis a mohácsi katasztrófa utáni időktől kezdve. Ezt a külön szerepet a történelem kényszerítette ránk, s aki – akár kényelemből, akár esztétikai belátásból el akar szakadni ettől a múlttól – valójában a történelemből akar kilépni. A legszorongatóbb és a legösztönzőbb hagyományból.
És nem is fognak! A napot tehát nem egyik vagy másik hanyag politikus vagy ártatlan közigazgatási szakember jelölte ki a többiek tudta nélkül, hanem a román nemzeti géniusz, amely diadalmas érzékenységként ott él minden román lelkében, és ha kell, fölszólítás nélkül is dönt, cselekszik, működni kezd. Ez történt most is. Kissé misztikusan fogalmazva, a mélységesen mély román hagyomány "lapozott bele" a 2000. év naptárába, s bökött rá június 4-ére. S ez a hagyomány súgta fülből fülbe, a történelmi kárörvendés forróságával: "Menjenek csak a magyarok szavazni akár daccal is és demokratikus hittel, ezen a napon úgyis csak az juthat eszükbe, hogy még győztesen is csak vesztesek. " Érdemes lenne egyszer a hagyomány magas nézőpontjáról megvizsgálni a költészetet is. Pöli Rejtvényfejtői Segédlete. Kiderülne, hogy a manapság fáradt kézlegyintéssel elintézett versek teli vannak olyan tudással, sejtésekkel, filozófiákon túli gondolatokkal, azaz: átléphetetlen információkkal, amelyeket sehol másutt nem találhatunk meg. Mutatóba írok ide néhány sort: Ha harcaink parázsa lobbant, Sose tudott az igazsághoz Igazunk minket eljuttatni… Ezt Ady írta.
Puccinit először visszariasztotta a commedia dell'arte figuráival benépesített ősmese, de amikor elolvasta az 1802-ben keletkezett schilleri változatot, már biztos volt benne, hogy meg akarja zenésíteni. Komponálás közben sokat tanulmányozta a kínai zenét, adatokat a londoni múzeumból szerzett, majd 1920 nyarán a neves Kína-szakértő Alberto Fassini bárótól is tanácsot kért. Az opera szövegét Adami és Simoni írták. A librettó azonban nagyon lassan készült, rövid részletekben küldték Puccininek, aki rögtön meg is zenésítette őket. 1920-ban Bécsbe utazott A fecske előadására; ez a színmű nem aratott itt sikert, a Triptichon viszont igen. Hazatérve sürgette a librettistákat, hogy dolgozzanak gyorsabban. 1920 decemberében Adami elkészült az első felvonással, Puccini viszont több részt is kifogásolt. A javított szövegkönyv januárra készült el, és ez már a mester tetszését is elnyerte. A többi felvonás még csak vázlatban volt meg, Puccini azonban türelmetlen volt és a librettó végleges csiszolása előtt elkezdte a komponálást.
Mindenképpen szerettem volna ezt az igazságtalanságot helyrehozni, kiigazítani, de nem sikerült. Hiába kaptam állást az Irodalmi Újság versrovatánál, hiába jósoltak nekem ilyen-olyan jövőt harsány kritikusok, ekkortájt én még zöldfülű írócska voltam ahhoz, hogy Csanádi Imrének igazságot szolgáltassak. Nemcsak én nem tudtam róla tanulmányt írni, de a környezetemben sem forgolódott senki, aki megpróbálta volna őt a magány, a paraszti sors, a fonákjára fordult gőg és a háborús idők omladéka alól előhúzni és megkeresni neki a sorsa és a tehetsége szerinti legméltóbb helyet. Az egyénben még működhetnek efféle igazságtalanságot helyrehozó jó szándékok és logikák, a sorsban nem. Szerencsére Csanádi ebben a jóvátétel nélküli helyzetében sem siránkozott, nem sajnáltatta magát: továbbra is magányos szellemi emberként építette maga körül a világát. A kortársak közt évekig nem akadt barátja. Ekkor, mint Körösi Csoma Sándor elindult visszafelé a múltba. Előbb a balladák, a népdalok világát fedezte föl magának, aztán a régi magyar irodalomét.
Mindez váratlanul, nemzetközi béketárgyalások nélkül történt. Szerbia kivételével minden szomszédunk kedvezőbb helyzetbe jutott, de mi magyarok, az átrendeződések sorából kimaradtunk. Szlovákia például egyetlen házastársi pofon elcsattanása nélkül úgy hagyta ott faképnél Csehországot, mintha sose feküdt volna vele széles francia ágyban. És ha már ilyen könnyen autonóm országgá s nemzetté vált, jogosan elvárhattuk volna, hogy a két ország szétválásakor a felvidéki magyarság is kaphasson autonómiát. De nem kapott. Hiányzott hozzá az egységes nemzet gondolata, ereje, összeköttetése, kapcsolatrendszere, találékonysága, önbizalma. Ráhagyta az egészet a felvidéki magyarokra. De nemcsak Szlovákiával, Ukrajnával is rosszul jártunk. Szovjetellenes taktikából alapszerződést kötöttünk vele, ahelyett, hogy olyan megoldást kínáltunk volna neki, amely hosszú távon mindkettőnknek kedvezőbb lehetett volna, beleértve az oroszokat is. Rá kellett volna beszélni őket, hogy hét-nyolc éves közös munkával és nemzetközi segédlettel Kárpátalja legyen szabad vámterület.
Talán három évig, de az a tehén is a háború áldozata lett. Hozzánk képest már egy kétlovas paraszt is jómódúnak számított. De én semmiféle elégedetlenségre, irigységre nem emlékszem. Önfeledten voltam szegény. Ahogy az akácfa: akácfa, a tavaszi eső: tavaszi eső. És amit az imént a tisztességes szegénységgel jeleztem, az volt a legmeghatározóbb érték. Ha valaki a falunkban becsületes, tisztességtudó szegény volt, azt az egész falu becsülte. De lehetett valaki akármilyen gazdag is, ha csak egyetlen folt csúfoskodott a becsületén, már nem járhatott jó lelkiismerettel az utcán. Gyermekkoromban mindig azt hallottam, az ember legnagyobb kincse a becsülete és az egészsége. Ha ez a kettő megvan, jöhet a tatár, a csendőr, a főszolgabíró, az Atyaúristen! Mit tudtam én még akkor, hogy ez az erőteljes erkölcsi fölfogás a protestantizmusban gyökerezett! Persze ha tudom, akkor sem foglalkozom vele. Ez a belső rend egyszerűen üdített. Ebből az örökségből már csak itt-ott láthat valamicskét az ember. A mai szegénység mögül kiirtották a természetet, a vallást, a közösség egyensúlyt teremtő erejét.