Fejét azonban…Rómába vitték. "[6]Sokáig itt is maradt a test a szerzetesek gondozásában, majd 1240-ben a test Velencébe került. [7] A pálosok nagyon vágytak rá, hogy példaképük, névadójuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. [8] Nagy Lajos négyéves háborúba keveredett a velenceiekkel és azzal a tervvel foglalkozott, hogy ha a velenceiek erejét megtöri, teljesíti a pálosok régi kívánságát és Remete Szent Pál testét Magyarországra hozza. A királynak — mint egy legenda szerint a pálosok megjövendölték —, sikerült Velencét legyőzni és néhány keresztény fejedelem kérelmére 1381. augusztus 8-án békét kötött ellenségeivel. A velenceieket e békekötés évi 7000 arany adó fizetésére kötelezte és Remete Szent Pál testét a velencei köztársaság Nagy Lajos királynak engedte á ereklye átvételére Nagy Lajos Alsáni Bálint pécsi és Horváthi Pál zágrábi püspököket több főrangú emberrel követségbe küldte.
Nagy Lajos királyunk a győztes háborút követően hadisarcként Remete Szent Pál holttestét kérte. A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldte érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel vitette a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Ezzel Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat. Ettől kezdve a thébai sivatag remetéje Magyarország társvédőszentjeként szerepelt. Említést érdemel az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek is a védőszentje lett. Koporsójához vitték gyógyulni a beteg gyerekeket. 1381. október 4. éjszaka Velencéből átszállítják Szent Pál testét Budára. A Velencéből való elszállítás titokban történt, hogy a nép ne próbálja azt megakadályozni. Néhány csont azonban Velencében maradt ereklyeként. 1999-ben ebből küldött egy-egy darabot a velencei pátriárka a budapesti pálos kolostornak, és a lengyel pálos atyáknak. " A budaszentlőrinci, egykori pálos főmonostor megmaradt zárókövén Remete Szent Pál Előbb a budai királyi kápolnában helyezték el az ereklyét, majd onnan a budaszentlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába szállították át, fényes körmenettel, 1381. november 14-én.
A Szent Jeromos által írt legendából tudjuk, hogy a thébai sivatag kőszikláinak réseiben máig ott fészkelő hollók vitték Pálnak a csőrükben a mindennapi éltető kenyeret, a napi fél cipót, s hogy a kis forrás körüli datolyapálmafák leveléből font ruházat védte törékeny testét a kíméletlen sivatagi időjárástól. Két remete, egy cipó és a "holló"... Remete Szent Pál életéről nyilvánvalóan keveset tudni, de amit a szemtanú szenttől, Remete Antaltól tudunk, azt Szent Athanáz püspök, majd Szent Jeromos írta le a jövendő számára. A szintén magasztos életű sivatagi remete, a későbbi Remete Szent Antal égi szózatot hallott, amely arra figyelmeztette, hogy nem ő a legidősebb remete a pusztában, hanem Pál. Az akkor kilencvenéves Antal felkerekedett, s többnapi vándorlás után megtalálta a száztizenhárom éves Pált a barlangjában. Egymásra találásukban nagy öröm közepette közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, imádkoztak, s aznap a holló nem egy fél cipót, hanem egy egészet hozott a két Istenhez tartozó szentéletű remetének.
Abban az időben, amikor Pál a pusztában élt, Szent Antal barát is ott lakott, aki kilencvenesztendős lévén elgondolkozott azon, vajon van-e valaki, aki nála több időt töltött a pusztában. És jelentették neki, hogy van egy nála tökéletesebb, s induljon el keresésére. Mindjárt útnak indult a jó öregember, egy botocskával támogatva megrokkant testét. " 341-ben Remete Szent Antal meglátogatta Pált. Az Osservanza-bazilika mestere: Szent Antal és Szent Pál találkozása (1440 körül) "Megnézték egymást a szent vének nagy csodálkozással, és aztán összeölelkezve nevükön szólították egymást, mintha már régi ismerősök lennének, és nagy hálát adtak Istennek. Azután leültek a forrás közelében, és Pál szólni kezdett: »Íme, itt van, akit a pusztában annyi fáradsággal kerestél. Íme, a már megsenyvedt tagok megőszült szőrrel fedve. Íme, az ember, ki majd porrá lesz. « [... ] Miközben beszélgettek, eljött egy holló, leszállt a közeli fára, azután kedvesen hozzájuk repülve letett közéjük egy kenyeret, és elszállt.